A Szent Lőrinc Iskola 5. a osztálya a magyar kultúra napján, január 22-én (csütörtökön) megemlékezést tartott. Ennek keretében egy ismeretterjesztő interjúból olvastak föl szerkesztett részleteket. A szöveg Kölcsey Ferenc bemutatása mellett a Himnuszt elemezte, annak születési körülményeiről és műfaji érdekességeiről szólt. A műsorban ugyanakkor az cél is elhangzott, hogy ne csak az év egyik kiemelt napján törődjünk kultúránkkal, sőt ne csak az irodalom iránt érdeklődjünk, hiszen a magyar kultúrába beletartozik zenénk, képzőművészetünk, épített környezetünk, táncaink, sőt akár gasztronómiánk is. Hiszünk abban, hogy Isten ezek éltető erejével táplál minket. Ezek a gondolatok egybecsengenek Kölcsey Ferenc megfogalmazásával:

„Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél”