Harminckilenc diák kapott díjat a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskolában, amely idén rendezte meg nyolcadik karácsonyi képeslap‑kiállítását. Azért is részesült ilyen sok tanuló díjazásban, mert az idei kiállításra különösen nagyszámú értékes alkotás született. A gyerekek munkái között megtalálhatók voltak a hagyományos karácsonyi jelenetek, a bibliai témák és a játékos rajzok egyaránt. A V. Péter Mária művésztanár felkészítésével alkotott képeslapok színes, meghitt és sokszínű világot teremtettek az iskola aulájában, a diákok kreativitása és lelkesedése által hirdetve a karácsonyi népénekből származó mottót: „Dicsőség és dicséret az Atyának…”.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójának fővédnöke Eredics Gergő atya, érseki titkár volt. Megtisztelt bennünket jelenlétével Prof. Dr. Prokopp Mária, Széchenyi-díjas művészettörténész, az MMA rendes tagja, Bernát Zsófia Mária képzőművész, a zsűri elnöke, valamint fenntartónk, az EKIF részéről Oláh Gábor tanügyi igazgató és Dóra Zoltán tanügyi igazgatóhelyettes is.

A Kuti Margit igazgató által szervezett, immár hagyományossá váló ünnepség az adventi időszak egyik legkedvesebb eseményévé vált intézményünkben. Ekkor mutattuk be ugyanis a közösségünk számára különösen értékes alkotást is: iskolánk 2026‑os naptárát, amelyet az alkotókör tanulói készítettek V. Péter Mária művésztanár vezetésével. A naptár minden hónapját egy-egy saját készítésű akvarell illusztráció díszíti. A képek gabonáról, aratásról és kenyérről szóló mondókákhoz és versekhez készültek. Mind arra hív bennünket, hogy dicsérjük az Urat, és a Miatyánk szavaival kérjük: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. A naptár így nem csupán vizuális élményt, hanem lelki útravalót is ad az egész évre.

Az 5. a osztály Gorácz József tanár úr vezetésével jászberényi népi betlehemest adott elő. Az ünnepi eseményt a közös készülődés, a pedagógusok támogató munkája és a szülők érdeklődő jelenléte tette teljessé. Emellett a hozzánk tartozó Liliomkert Óvoda betlehemkészítő versenyének tizennyolc alkotása is kiállításra került aulánkban. Az én Betlehemem című pályázat Paziczki-Tari Adél óvónő és Lukács Mária igazgatóhelyettes szervezésében látogatott el hozzánk.

A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és Liliomkert Óvoda vezetősége ezúton is szeretettel gratulál minden díjazott tanulónak, és háláját fejezi ki mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a kiállítás megszületéséhez.
A kiállításról készült videó az alábbi hivatkozáson tekinthető meg:

Kiállítás videó