HAJ KISZE, HAJ!

A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola hosszú évek óta közösen rendezi meg a hagyományos kiszebaba-égetést, ezt a télűző, tavaszváró népszokást.

A rendezvény virágvasárnaphoz kapcsolódik, azonban idén a rossz időjárás és a hosszú tavaszi szünet miatt egy kicsit később, 2026. április 17-én került sor a programra.

Az esemény az iskola előtt kezdődött, ahol Gorácz József, a Tébláb AMI igazgatója, a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola néptánctanára ismertette a kiszézés hagyományát, jelentését, majd megtanította a gyerekeknek a kisze rigmusokat.

A gyerekek idén is nagy lelkesedéssel készítették el saját kiszebabáikat, amelyeket a zsűri értékelt és díjazott. A zsűri elnöke — ahogy már évek óta — Kuti Margit, a Szent Lőrinc Iskola igazgatónője volt.

A rigmusok megtanulása után a menet végigvonult az iskola udvarán, úgy, ahogy régen a kiszézők járták végig a falu utcáit. A menet végén megérkeztek a tűzhöz, amely jelképesen a falu határát idézte meg: ide került mindaz, amitől a hagyomány szerint búcsút vettek (hideg, tél, betegség, …stb), hogy helyet adjon a tavasznak, a megújulásnak és az új kezdetnek.

A kiszebabák ezt követően az udvaron meggyújtott tűzbe kerültek, természetesen minden biztonsági szabály betartása mellett.

A vidám mulatságot táncház zárta, ahol a gyerekek és tanárok körbetáncolták a tüzet, énekszóval, rigmusokkal igazi közösségi élménnyel búcsúztatva a telet, várva a tavaszt.

Köszönet illeti Kuti Margit igazgató asszonyt, az iskola vezetését és pedagógusait, akik hozzájárultak a program sikeres lebonyolításához!

HAJ KISZE, HAJ!