Iskolakert beszámoló 2025/2026

A 2024-25-ös tanévtől Iskolakert programunk tanórai keretek között is megvalósul. A technika és tervezés tantárgy ,,c”modulját oktatjuk iskolánkban, melynek Kertészeti technológiák a címe. A z 5,6,7. évfolyamon iskolakert óra került bevezetésre, ahol a kertgondozás elméleti és gyakorlati ismereteivel gazdagodnak a gyerekek. Igyekszünk rávilágítani, mindenkinek a maga tudásszintjén a kertészkedés szépségeire és hasznosságára, és a globális ökológia összefüggésekre is. Minden osztálynak két magaságyást kell gondoznia. Egy virágágyás és egy zöldségágyás tartozik az osztályokhoz elsőtől nyolcadikig. Ezeket töltötték fel komposzttal majd, ültettek bele palántákat, virágokat a gyerekek. Minden héten öntözték gyomlálták gondozták, egyelték ágyásaikat a diákok.

Idén ősszel terményeink betakarítás után a figyelmünket a komposztáló és a faültetések felé fordítottuk. A rengeteg lehullott lomblevelet és ágat gyűjtöttünk be a gyerekekkel, amiket hatalmas komposztálónkra halmoztunk. Komposztálónkat úgy alakítottuk ki, hogy a már érett komposztott könnyen kinyerhessük az alsóbb rétegekből, miközben felülére folyamatosan tudtuk halmozni a frissen begyűjtött növényi hulladékot. A gyerekek nagyon lelkesen dolgoznak a komposzttal is. Jó volt látni sugárzó arcukat amikor a komposztkezelése és átforgatása közben rácsodálkoztak a különböző biológiai folyamatok hőtermelő tulajdonságaira, a gőzölgő és meleg komposzt által, illetve rengeteg itt menedéket kereső és a téli hideg elől elbújó rovarlárvát, soklábút és bogarat figyelhettek meg munkálkodásuk során.

Télen a hólapátolás és a komposztforgatás mellett, ha nem engedte az időjárás, hogy kint tevékenykedjünk, akkor bent a tanteremben barkácsoltunk. Madáretetőket készítettünk, melyeket ki is helyeztünk, és előkészülve a tavaszra, papírcsíkokból és magokból csirízzel magszalagokat készítettünk. A kihelyezett madáretetőket folyamatosan feltöltöttünk, igyekeztünk odafigyelni rá, hogy a madáritatók ne fagyjanak be.

Tavasszal, a magaságyások komposzttal való feltöltése után, magültetésbe kezdtünk. Idén is először retket spenótot, hagymát ültettünk, ezek már jól beváltak a tavalyi tapasztalatok alapján, így bizakodóak voltunk. Az elültetett rengeteg mag kicsírázott, és szárba szökkent, majd termést is hozott, így a betakarítást is elvégeztük.

Ezután a borsó és a saláta, következett. Amikor letermett a borsó, paprika paradicsom, tök és uborka palántákat ültettünk, valamint burgonyát tettünk a földbe. A palántákat egész nyáron öntözik, így remélhetőleg ősszel szép termésünk lesz majd.

A virágágyásokat is beültettük, ezek a növények is szépen virítanak, impozáns látványukkal nem csak az arra járóknak okoznak nagy örömet, de a beporzókat is odacsalogatják.

Koranyáron az osztályok magaságyásaiban szépen növekednek az elvetett napraforgó, répa, perezselyem, borsó, hagymamagokból kikelt növények. Sokat már be is takarítottak az osztályok, boldogan eleszegették a gyerekek uzsonnához, tízóraihoz. A palánták terméseinek betakarítását őszre várjuk. A fűszer- és gyógynövények is szépen kihajtottak. Ezekből vannak olyanok melyeket már levágtunk és szárítani kezdtünk, hogy ősszel a gyerekek teaként fogyaszthassák őket majd. Az eperkertünkben is pirosodnak már az eprek. A szőlő, a szeder virágzik, a málna, ribizli, feketeribizli, egres már gyümölcsöt hozott.

Iskolánk sok témahetében főszereplő az iskolakert. Gyógynövénykertünkben termesztett növényeinkről is sok információval gazdagodtak idén is a gyerekek. Már a védőnövények fogalmát is megtanultuk, és alkalmazzuk is az ágyások tervezése és beültetése során. Ez nagyon fontos tudás, ha jó termést akarunk, mert kertünkben vegyszereket nem használunk, így csak a mechanikai védekezésre és a védőnövényekre számíthatunk a kórokozók és kártevők leküzdésében. Az ágyásokban megtermelt zöldségeket is elfogyasztják, ami kikerül az ágyásból és nem használható, az a komposztban folytatja biológiai útját és válik újra termőtalajjá.

Iskolakertünk nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem hasznos tudást is ad, a zöldség és gyümölcstermesztés, a gyógynövények ismeretének rejtelmeibe is bevezeti diákjainkat.