PLANET program: élményalapú tanulás

2026. március 16–17-én tanulóink a Planet Budapest Program élményalapú foglalkozásain vettek részt a Vasúttörténeti Parkban. Március 16-án az ötödik évfolyam, március 17-én pedig a hetedik évfolyam tanulói kapcsolódhattak be a programba, amelynek célja a fenntarthatóság iránti szemléletformálás és a felelős gondolkodás erősítése volt.

A Planet Budapest rendezvénysorozatot immár harmadik alkalommal szervezték meg, hogy interaktív, élményszerű módon mutassa be a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság legfontosabb kérdéseit. Tanulóink megtapasztalhatták, hogy mindennapi döntéseink milyen hatással vannak környezetünkre, és hogyan formálhatjuk közösen egy élhetőbb jövő alapjait.

A hetedik évfolyamos diákok az Explorers – Felfedezés elnevezésű interaktív tudástérben tizenkét gondolatébresztő kérdés mentén fedezhették fel a fenntarthatóság összefüggéseit. Minden állomás egy kérdéssel indult, majd egy fontos felismeréssel zárult, amely segítette a tanulókat a környezettudatos gondolkodás elmélyítésében.

Különösen nagy hatást gyakorolt a résztvevőkre az a kérdés, hogy „Mitől érezheted magad jobban egy fenntarthatóbb világban?”, amely rámutatott a pihenés, az egymásra figyelés és a közösséghez tartozás jelentőségére. Egy másik állomás azt vizsgálta, „Hogyan óvhatod a vizet, ha nem is tudtad, hogy pazarolsz?”, amely érzékletesen bemutatta az ivóvíz, az élelmiszer-termelés és az energiafelhasználás szoros kapcsolatát, valamint ezek mindennapi életünkre gyakorolt hatását.

A program nemcsak diákjaink számára nyújtott maradandó élményt és új ismereteket, hanem a kísérő pedagógusokat is elgondolkodtatta. Az interaktív feladatok és a szemléletes bemutatók hozzájárultak ahhoz, hogy a fenntarthatóság kérdései személyesebbé, kézzelfoghatóbbá váljanak minden résztvevő számára, erősítve felelősségérzetünket a teremtett világ iránt.